2017. november 22. szerda
Cecília

Holnap
Kelemen, Klementina
napja lesz.
Tájékoztatjuk a Kedves Híveket, a következő engesztelő nap az Isteni Irgalmasság Templomban 2017. december 8-án lesz. Vendégünk Szász Gyula murakeresztúri plébános lesz. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

Színházban és Székesfehérváron

2016. szeptember 29-én ötvenfős busszal vettünk részt székesfehérvári székesegyház látogatásán, ahol plébános úr fogadott bennünket. A szentmisét követően a templom rövid bemutatása következett. Bár a templom felújítás alatt áll, mégis jó volt tudni, hogy olyan helyen járhattunk, ahol a történelmünk sok jelentős eseménye történt.

A zarándoklat után Budapestre vitt utunk, ahol a Madách színházban A nyomorultak című előadást tekinthettük meg. A lelki kérdéseket feszegető mű örök érvényű kérdéseket feszegetett.