2024. április 19. péntek
Emma

Holnap
Tivadar, Odett
napja lesz.

Táborhely

A galamboki plébánia alkalmas arra, hogy benne, vagy abból kiindulva iskolák osztálykirándulást, plébániák hittan és egyéb táborokat bonyolítsanak le, valamint nagyobb családok részére nyári kikapcsolódás helyszíne legyen.
A település és környéke sok lehetőséget rejt magában, amihez a plébánia jó struktúrájával képes hozzájárulni. A plébánia épülete bár régi épület, mégis gondot fordítunk arra, hogy jó karban legyen tartva, és képes legyen kielégíteni az itt nyaralók igényeit. (Uniós pályázat, saját beruházások.) Látogatóink eddig még nem panaszkodtak arra, hogy nem volt elvárásaiknak megfelelő a hely. Sőt, táborozók bevallása szerint ennél sokkalta rosszabb helyeken is jártak már korábban, és így ez a hely kellemes csalódást okozott nekik.
Mindösszesen 68 fő tud emeletes ágyakon megszállni nálunk kisebb nagyobb szobákban megfelelő számú zuhanyzóval és mellékhelyiséggel. Így alkalmas több korosztálynak is a kiszolgálására. A plébániaudvaron saját kispálya található valamint az udvar is elég nagy ahhoz, hogy benne csoportos játékokat is lehessen játszani. Az udvarban található a helyi plébániatemplom is, amelyben lehet lelki programokat is végezni igény esetén.
Az étkezéshez fedett terasz áll rendelkezésre megfelelő számú asztallal és paddal. Valamint rendelkezésre áll egy nyári konyha is, amelyben megfelelő mennyiségű hűtő, mikrohullámú sütő, gáztűzhely és mosogatási lehetőség mellett egyéb konyhai eszközök is találhatók. Ez a konyha első sorban alkalmas hideg ételek, vagy egyszerűbb ételek elkészítésére. Amennyiben valaki nem szeretne főzni lehetőség van a helyi közüzemi konyhával vagy pedig egy helyi kifőzdével felvenni a kapcsolatot az étkezés egyeztetésére.

 

View the embedded image gallery online at:
http://zalakaros.plebania.hu/taborhely.html#sigFreeIdfff23f4f2c

Helyi lehetőségek
Galambokon található egy horgásztó, amely alkalmas gyalogtúra úti célnak is kisebbek részére de átutazási pont is lehet nagyobbak részére. Ez a tó megközelíthető kerékpárral is.
A település közepén pár eredeti parasztház található.
Zalakaros irányában egy Kemping található, amelyben fürdőzési lehetőség van.

Környékbeli lehetőségek:
Miután Zalakarostól a településhatárok mindössze pár száz méter, ezért a zalakarosi lehetőségek tárháza is adva van. A gazdag túraútvonalak, a fürdő élményei, a Dottóval történő városnézés, segway, Kilátó…
A távolabbi lehetőségek terén a Kis - Balaton és környéke, Kápolnapuszta - Bivalyrezervátum, Garabonciás farm, Hétvezér Történelmi Kalandpark, Nagybakónak – Sziklaszurdok, Fenyvespusztai Állatsimogató, Zobori Kalandozó…

A táborhely használhatóságát jelzi, hogy évről-évre itt kerül megszervezésre a Kaposvári Egyházmegye Egyházmegyei Imatáborának egyik korcsoport tábora.

Amennyiben kedvet kapott arra, hogy nálunk szervezze meg nyári táborát, akkor várjuk jelentkezését a plébánia elérhetőségein!