2024. március 29. péntek
Auguszta

Holnap
Zalán
napja lesz.
Facebook
Tájékoztatjuk a Kedves Híveket, hogy a következő engesztelőnap Zalakaroson 2024. március 8-án lesz. Vendégünk Németh József kéthelyi plébános atya lesz. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Lezárult Szentév

2016. november 20-án, Krisztus Király vasárnapján, Zalakaroson is bezárult a szentév. A délelőtt tíz órai ünnepélyes szentmisében a plébános a kereszten köztünk trónoló Krisztus képét állította elénk, aki ezen tettében nem csak kiengesztelő áldozat, hanem egyben az irgalom forrása is. Az a szeretet, amely az Ő tettében megmutatkozott örök reménnyel tölti el mindazokat, akik életük keresztjeit hordozzák. Az Ő elkötelezett szeretete, amely a kereszten megnyilvánult, a kapu az örök élet felé. Ő, aki felemelve, mindeneket magához vonzva akarja ajándékozni Isten kimeríthetetlen irgalmát nem csak a szentévben, hanem a múltban, a jelenben és mindaddig, amíg el nem jön megítélni a világot.

A szentmise áldozását követően elénekeltük a Te Deumot, hálát adva azért a nagy kegyért, amelyet templomunk és az azt meglátogatók a szentévben elnyerhettek. A szentmise végén a pápai himnuszt követően, a templomból való kivonuláskor pedig, kulccsal ténylegesen bezárásra került a kapu, mely a szentév alatt nyitva volt.

Hálát adunk a mindenható és irgalmas Istennek a szentév minden kegyelméért!