2024. április 17. szerda
Rudolf, Kiara

Holnap
Andrea, Ilma
napja lesz.
Facebook
Tájékoztatjuk a Kedves Híveket, hogy a következő engesztelőnap Zalakaroson 2024. március 8-án lesz. Vendégünk Németh József kéthelyi plébános atya lesz. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Mini irgalmas zarándoklat

2016. október 12-én folytattuk és beteljesítettük elhatározásunkat, hogy, igaz szűk körben, elzarándokoljunk a magyarországi Isteni Irgalmasság templomokba. Első állomásunk Galgagután volt, ahol a templomot Kovács László világi elnök úr mutatta be. A berceli plébániához tartozó filiális templom egy többvallású településen valósulhatott meg. A Mária zarándokútra eső templom kedvelt megállója a zarándokoknak, ahol ökumenikus imahetet is tartanak a téli időszakban.

A szentmisén, amelyet ott tartottunk, helyiek is részt vettek, sőt abban a megtiszteltetésben részesítettek minket, hogy süteményekkel halmozták el zarándoklatunk résztvevőit a szentmisét követően. A templomlátogatás után ebédeltünk Bercelen, majd pedig tovább vitt utunk Győr - Kismegyer felé, ahol a bencés apátság fennhatósága alatti Isteni Irgalmasság lelkészségen Bartók Ferenc OSB plébános úr fogadott minket és mutatta be templomát.

A puritánnak tűnő templom mégis átimádkozott és szimbólumaival emberközeli élményt ad a látogatóknak. A főoltár keresztje Krisztus és Isten emberszeretetének és irgalmának különleges megfogalmazása.

A szentmise után hazafelé hozott az utunk.

Örülünk, hogy sikerült a szentévben Magyarország összes Isteni Irgalmasság templomát meglátogatnunk, ezzel kifejezve örömünket is, hogy ezen irgalom kapcsol össze minket mindnyájunkat az Isten szeretetével.