2024. április 20. szombat
Tivadar, Odett

Holnap
Konrád
napja lesz.
Facebook
Tájékoztatjuk a Kedves Híveket, hogy a következő engesztelőnap Zalakaroson 2024. március 8-án lesz. Vendégünk Németh József kéthelyi plébános atya lesz. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Színház és bazilika látogatás

2016. május 19-én Budapestre zarándokoltunk a Szent István bazilikába, ahol másfél órás idegenvezetés után szentmisét mutattunk be a Szent Jobb kápolnában. A lelki élményeket követően színház lelki élményei következtek. Dosztojevszkij Karamazov testvérek című drámájának színpadi változatát tekintettük meg a Radnóti színházban. Meglepődve láthattuk, hogy a színházi előadás nehéznek tűnősége ellenére is sok fiatal vett részt az előadáson.

A nap igazán elgondolkodtató lehetett mindazoknak, akik elzarándokoltak velünk. Az emberi létezésünk spirituális nyomainak szemlélésében bőven volt részünk.