2024. április 19. péntek
Emma

Holnap
Tivadar, Odett
napja lesz.
Facebook
Tájékoztatjuk a Kedves Híveket, hogy a következő engesztelőnap Zalakaroson 2024. március 8-án lesz. Vendégünk Németh József kéthelyi plébános atya lesz. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Bérmálás Zalakaroson

2016. május 16-án pünkösdhétfőn délelőtt 10 órakor Balás Béla kaposvári megyéspüspök úr bérmálás szentségét szolgáltatta ki fiataljainknak.

A püspök atya prédikációjában az emberi fejlődés eredményének mondta azt, amikor az ember először döbbent rá, hogy van nálánál nagyobb valóság, hogy azt nálánál nagyobbat tisztelnie kell, azt a áldozatok bemutatása is alátámasztja a különböző kultúrákban. Emberi életben az első, aki térdre ereszkedett Isten előtt milyen nagy ugrást tett a felismerésben, hogy hol a helye Isten előtt. Milyen jó, hogy a kinyilatkoztatás révén mi, Jézus elküldésére, megkaptuk a Szentlelket, Aki bennünk lakik. Nincs az ember magára hagyatva, fényt gyújt az emberi lélekben.

Köszönjük a főpásztor szolgálatát!

A pünkösdre készült el templomunk orgonájának karbantartása és hangzásának fejlesztése Zalakaros Új Templomáért Alapítvány jóvoltából, melyet Zalakaros Város Önkormányzata támogatott. A beruházás során öt Viscount hangfal került elhelyezésre a kóruson, ezzel életszerűbb hangzást adva az orgonának. A beruházás mintegy Egymillió – nyolcszázezer forintba került. Köszönjük a támogatást!

Pünkösdre a plébániánk is készült, mivel a templomba új szőnyegeket vásároltunk. A szőnyegek cseréje mintegy négyszázezer forintba került. Köszönjük a hívek támogatását, ami lehetővé tette számunkra a fejlesztést!