2024. április 20. szombat
Tivadar, Odett

Holnap
Konrád
napja lesz.
Facebook
Tájékoztatjuk a Kedves Híveket, hogy a következő engesztelőnap Zalakaroson 2024. március 8-án lesz. Vendégünk Németh József kéthelyi plébános atya lesz. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

A szentszéki kiváltságok ünnepélyes meghirdetése

2021. július 25-én vasárnap a délelőtt 10 órai szentmise keretében került sor az Apostoli Penitenciária által engedélyezett búcsúk meghirdetésére a zalakarosi Isteni Irgalmasság plébániatemplomban.

A szentmisét Varga László kaposvári megyéspüspök úr celebrálta. Az evangéliumot követően a plébános felolvasta a Penitenciária dekrétumát teljes terjedelemben, majd megyéspüspök úr prédikációjában mélyítette el az irgalom fontosságát. A szentáldozást követően Isten Irgalmába ajánlotta a Kaposvári Egyházmegyét és annak minden tagját.

Az eseményről beszámol a Kaposvári Egyházmegye honlapja is, amiért annak linkjét itt mellékeljük: https://kaposvar.egyhazmegye.hu/index.php/hirek/item/760-az-isteni-irgalmassagot-unnepeltek-zalakaroson

Bízunk benne, hogy minél többen részesülhetnek templomunkban az elnyerhető búcsúk kegyelmeivel mind saját maguk, mind elhunyt szeretteik számára! Éljük meg kegyelmi lehetőségként ezen búcsúk kegyelmeit, hogy általuk lelkünk Istennel teljesen kiengesztelődött legyen, valamint mind több lelket segítsünk ki a tisztítótűz szenvedései közül!

Az elnyerhető kegyelmekért hálával tartozunk az Apostoli Penitenciriának, valamint a mindenható és irgalmas Istennek!

Az elnyerhető búcsúk tartalmáról, valamint a búcsúkról általában a Búcsúengedélyek Zalakaroson fül alatt olvashatunk többet.