2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna

Holnap
Auguszta
napja lesz.
Facebook
Tájékoztatjuk a Kedves Híveket, hogy a következő engesztelőnap Zalakaroson 2024. március 8-án lesz. Vendégünk Németh József kéthelyi plébános atya lesz. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

2019 évi programok

Az idei évben az Isteni Irgalmasság plébániánk öt éves lesz. Talán már el is felejtettük, hogy azon a szép áprilisi napon, amikor XXIII. János és II. János Pál pápákat szentté avatták, a mi plébániánk is elkezdte egyházi értelemben az önálló működését.
Bár nem erre az alkalomra, és nem ezen jelen kivitelezési formájában szántuk, hogy a plébánia épülete is megvalósulhasson, de végül is reménnyel tájékoztatjuk a kedves látogatókat, hogy, remélhetőleg leküzdve minden akadályt, elkezdődött az új zalakarosi plébánia építése.
Előre láthatóan Zalakomárban a templom megújulásának folytatása valósulhat meg idén. Tervezzük a templom bádog tetőhéjazatának cseréjét cserépre, és a toronyóra is üzembe helyezésre kerülhet. A torony lefestése és a repedések falvarrása is megvalósulhat.
Ezen beruházásokat a magyar kormány támogatásával tudjuk kivitelezni. De természetesen számítunk a továbbiakban is a hívek nagylelkű áldozatára, hiszen minden újdonság belakásra is kell, hogy kerüljön és fenntartási kiadásokat is generál.
Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik még hittek a plébánosuknak, hogy egyszer tényleg lesz Zalakaroson új plébánia, és bízva ebben már eddig is adományt adtak a plébánia építésére! Adományaikkal nem csak gazdagítják a plébániánkat, hanem egyben kifejezik Istenbe és az egyházukba vetett szeretetüket is! Azt mondja Jézus: „a mennyben gyűjtsetek kincset” (Mt, 6,20). Kívánjuk legyen mindannyiuk számára szeretetük örök kincs a mennyei Atya előtt!
A tavalyi évben a galamboki plébánia újult meg, hogy méltó helyet adhasson a táborozóknak és egyben szolgálja a galambi híveket is. A beruházással olyan lépések valósultak meg, amelyek hosszú távon mozdítják elő a műemlék épület élettartamát.
Az idei évben az egyházközségi testületek nem változtattak az egyházközségi hozzájárulások mértékén, hiszen 2010-óta hatályban lévő stóladíj táblázat módosításra került a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia előírása szerint, amit a helyi egyházközségeinkben is alkalmazunk.

Az idei év tervezett programjai:

2019. április 28. vasárnap 9 óra elsőáldozás Galambok
2019. április 28. vasárnap 10 óra búcsú Zalakaros
2019. május 19. vasárnap 10 óra elsőáldozás Zalakaros
2019. május 26. vasárnap 9 óra elsőáldozás Zalakomár
2019. június 10. pünkösdhétfő 16 óra bérmálás Zalakaros